Tegnap olvastam egy cikket. Kedves ismerősöm posztolta ki aki tudom, hogy ugyanebben a „csak a búzacsíra és konditerem” perverzióban szenved. A posztoló problémát lát abban, hogy a normálisan táplálkozó emberek miért kérdezik meg, hogy hogy bírja ki rakott krumpli és kinder pingui nélkül. Hogy hogy nem lehet leélni az életet a konditeremben híján és végezetül, de nem utolsó sorban, mindenki, aki nem így tesz, dugja el férjeit és gyermekeit, mert igenis van mitől tartaniuk. Méghozzá az ilyen nőktől. Egyébként jó étvágyat az ebédhez.
Elsőre elszégyelltem magam. Elszégyelltem, mert én nem járok le a konditerembe vagy futni, napi 10-12-13 óra munka után (úgy bizony, és ezt egymást után követő napokon) és mert ha már kapok 2 szabadnapot, azt főzéssel, mosással, saját és párom pocakjának kényeztetésével, közös programokkal, PIHENÉSSEL töltöm. Akkor megyek sportolni ha jólesik. És nem mert kötelező. Most akkor ez gáz? Szomorúan nyugtáztam, hogy én így nem lehetek tökéletes nő, hogy minden eddigi meggyőződésem ellenére, így szart sem érek, így hát könnyes szemekkel és korgó gyomorral feküdtem le. Annak ellenére, hogy egy napot kaptam a 12 órázásaim között, kikészítettem másnapra magamnak a futó felszerelésemet.
Aztán másnap történt valami.
Ahogyan a mellettem boldogan alvó mormotára majd önmagamra néztem, rájöttem, hogy eddig sem éltem hamis téveszméknek. Hamis téveszmének élni, éppen akkor készültem miután elolvastam ezt a cikket.
Egészségesen kell élni. Egészségesen és boldogan. De ha belegondolok, hogy vacsorára húsnak álcázott szóját egyek búzacsíra körettel és egy kis szójatejjel…… már a gondolatától is hígfosásom lesz.
Nem. Ez nem egy kövér, szétfolyó nő fellebbezése a „jó nők” ellen, hanem egy átlagos lány fellebbezése egy új téveszme ellen.
Igen. Egészségesen kell élni. De van különbség a biocucc és a zsíroskenyér zabálás között, amit úgy hívnak, hogy változatos életmód. Csak manapság úgy tűnik az emberek már elfelejtették, hogy igenis létezik középút, és nem kell mindent kidobálni a hűtőből, hogy bodybuilderek lehessenek.
Igen. Megeszem azt a rakott krumplit. Néha napján tésztát is és jóízűen elfogyasztom a lángost a strandon, mert egy nyáron egyszer megengedhetem magamnak. Ha nincs nyár, akkor megsütöm, itthon mert akkor egyből kettőt is beverhetek belőle. Nyammm.
Ez nem jelenti azt, hogy ezek mellett a hozzám hasonló emberek nem fogyasztanak zöldséget vagy teljes kiőrlésű lisztet. Nem jelenti azt, hogy nem egészségesek. Csupán úgy döntöttünk, hogy olyan életvitelt folytatunk, amibe belefér olykor egy túrórudi vagy egy szép gombóc fagyi. Ettől függetlenül nyugodtan ehet répát a strandon, aki azt szereti.
„úgy járni-kelni otthon egy bugyiban, hat tükör között is, mint egy istennő (vagy legalább is úgy érezni magunkat közben). Szóval ők sosem fogják megérteni, hogy a fentiek bármelyikének egyetlen pillanatát sem adnánk egy kakaómasszával bevont ischlerért vagy egy mirelit pizza okozta fél órás mámorért”
Nem csak attól lehetsz istennő, ha rád megy az intagrammos bugyi és ha nincs rajtad egy deka felesleg sem. Attól leszel istennő, ha boldog vagy. Attól leszel istennő, ha elégedett vagy, ha vidám és gyönyörű. Rajtam van felesleg. Szép kerek a csípőm, jó formásak a lábaim még akkor is, ha nem vagyok barbibaba méretű. De az nem jelenti azt, hogy reggelente nem forgok meg a tükör előtt a csipkés francia bugyimban, hogy nem dobom hátra a szép hosszú hajam és nem nyugtázom boldogan aznap is, hogy én ugyanúgy csodás vagyok.
„Nekik sem könnyű, pedig ehetnek bármit, amire te vágysz.
Viszont kaptak mellé egy tompa, örök félelmet, hogy sosem lesznek elég erősek ahhoz, hogy végigvigyék, és ők is egyszer elégedetten pöröghessenek bugyiban a tükör előtt.
És félelmet, hogy a pasijuk, amikor agyban máshol jár, talán a magadfajta lányokkal van valahol. Valahogy.
Üzenem nekik, a rakott krumplit én is imádom. És az összes félelmetek teljesen jogos.
Jó étvágyat az ebédhez.”
A tompa örök félelem. Az a piszok csúnya tompa örök félelem, maximum attól, hogy ma reggelre elfogyott a kávé és a teljes kiőrlésű pirítós. És tudjátok miért? Mert nem hiába mondjuk, hogy a szerelem vak. A szerelem nem fog rád szólni, mert van rajtad pár plusz kiló. Ha a szerelmed megcsal egy „istennővel” az nem azért van, mert nem ideális a testsúlyod. Tudjátok… akit vinni lehet, azt viszik is. Nem a külsőd miatt fog meglépni a párod egy barbi babával. Hanem a rossz kommunikáció miatt. A kapcsolat kihűlése miatt. Az egymástól való eltávolodás miatt. Vagy akkor most csak a csúnya testű embereket szokta csalódás érni? Mert ha igen akkor szóljatok.
Ha agyban el is téved pár percre, hiszen senki sem fogadott vakságot, a szíve attól még a tiéd. Egymás lelkébe szeretünk bele. És nem a testébe (vagyis nyilván abba is, de nem kizárólagosan).
Az érzés, amit ők nem fognak soha megtapasztalni. A normális formás lányokat is megnézik az utcán. És nem. Nem csak az építőmunkás emberek. A férfiak a bárokban, a munkatársak a munkahelyen. Az érzés, amikor valakit a lelked és a véleményed érdekel és nem a testtömeg indexed és a legújabb táplálék kiegészítőid vagy, hogy megpörgessen a haverok előtt.
Az érzés, amikor bemutat másoknak és büszkén átölel, hogy elmondja milyen okos és szép vagy, hogy milyen büszke rád.
Ne azért szeressenek, mert fullos, fittnesslady vagyok. Mert jó áru vagyok, mert a cikkben felállított paraméterek alapján jól nézek ki. Nem vagyok én tenyészkanca, nem kell engem eladni.
Nem elég testre gyúrni, lélekre is kell. Mert lehetsz te egy fasza maca bikiniben, ha utána senki sem bír elviselni.
Van rajtam pár plusz kiló, de így sem szégyenkezek a strandon. Van önbizalmam, pedig néha az egy számmal nagyobb nadrágot kell megvennem. Tudom, hogy szeret a párom és sosem csalna meg még csak fejben sem valakivel, csak azért mert vékonyabb a combja, mint az enyém.
Mellesleg pont most sült ki a rakott krumplim. És egy istennő vagyok.
Jó étvágyat az ebédhez.
U.i.: Elnézést az eredeti cikk írójától ha a cím bántó. Sajnos túlságosan szókimondó vagyok.
Az eredeti cikket itt tudjátok elolvasni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: